7. fejezet: Higgy magadban! Akkor minden sikerülhet!

Hát igazam volt… azt mondtam Biának, hogy találkozunk, ha esik ha fúj.. és most esik is, meg a szél is fúj.. =/ asszem nem fogunk tudni deszkázni ma, de talán sétálhatunk, na persze ha anyu kienged ebben az időben.. Nyílik az ajtó

Anya: Szia!
Noemi: Szia Anyu! (kiskutya pillantás)
Anya: Mit szeretnél?
Noemi: Csak annyira szeretlek! :D
Anya: Ne kábíts! :)
Noemi: Nem, komolyan.. :) kimehetek ma? :D
Anya: Ma? De hát esik az eső…
Noemi: De anyaa.. légyszii!
Anya: Nem is tudom…
Noemi: Légyszi, légyszi légysziii!
Anya: Jólvan, de ha megfázol..
Noemi: Köszi-köszii! :D
Azzal felrohantam a szobámba, épp jókor, mert akkor hívott fel Moo.

Moo: Szia, délután megyünk?
Noemi: Hova?
Moo: Mindegy, csak menjünk valahova. :)
Noemi: Okés, 4kor a játszótéren?
Moo: Oks.. xD Mennem kell, szia!
Noemi: Szia!
Letettük, és felhívtam Biát, megbeszéltük, hogy 4kor talizunk a parkban.

Elmentem, lezuhanyoztam, fogat mostam.. stb. Összeszedtem magam. 15:30 volt. Elindultam, útközben összefutottam Anette-al.
Anette: Szia Noemi!
Noemi: Szia Nette!
Anette: Mizujs veled?
Noemi: Semmi különös, veled? (tipikus MSN-beszélgetés.. xD)
Anette: Velem se sok.
Noemi: Hogy-hogy itt vagy?
Anette: Képzeld, ideköltöztünk! :D
Noemi: Hát ez szuper! Arra gondoltam, hogy mikor engedtek ki a kórházból?
Anette: Ja, tegnap este azt mondta a doki, hogy szépen gyógyulok, ezért hazaengedett. :)
Noemi: Legalább már nem kell pocsék kórházi kaját enned.. :PxD

Beszélgettünk még egy darabig, mikor odaértünk a parkba Bia már ott volt. Dumcsiztunk  még egy fél órát, mikorra Moo, Feli, És Max is odaért. Beléltünk egy pár mondatot, röviden elmondtuk Anette-al hogy ideköltöztek stb. aztán beültünk hintázni.. :D

Noemi: Tényleg Bia, ti mikor indultok?
Bianca: Holnap reggel.. :(
Anette: Miért hova mész? :O
Bianca: Elköltözünk..
Feli: Micsodaa?! Ezt miért nem mondtad?
Bianca: Én is tegnap tudtam meg…
Moo: Igaz, ott voltam mikor felhívta Noemit..
Noemi: Áhh, de ez nem lehet igaz! :/
Bianca: Hát nem.. de sajnos nagyon is az.. :/
Max: És hova költöztök?
Bia, Noemi, Moo: Vancouverbe!
Anette: Hova?! De hát az szörnyen messze van..
Feli: Így igaz..
Bianca: Ja.. de most mégis mit csináljak? :/
Moo: Szerintem mondd meg anyukádnak, hogy te nem szeretnél menni..
Bianca: Lehetetlen.. meg se hallgatnának.
Noemi: Angie mit szólt hozzá?
Bianca: Neki nagyon tetszik az ötlet, és anyáék persze úgy voltak vele, hogy ha ő örül, akkor engem meg se kell kérdezni…
Itt váratlan fordulat jött, ugyanis a szél egy kicsit megcsavarta a hintát, én nem kapaszkodtam, és kizuhantam.. -.-’’ xD
Feli: Nem megyünk valamerre?
Anette: Jó ötlet
Noemi: ja.. valahova messze a hintáktól… xD
Max: Oké :DxD

Szóval elindultunk.. mentünk, mentünk, mendegéltünk.. xD
Elmentünk egy sikátor előtt.. félelmetes volt.. olyan érzésem volt végig, mintha figyelnének minket… nagyon furcsa érzésem volt, mondtam a többieknek, de ők azt mondták hogy túl élénk a képzelőerőm… na mindegy. Megyünk tovább.. hasra esek egy kőben.. asszem ma semmi nem sikerül.. Moo felhúzott, és az kérdezte:
Moo: rossz napod van?
Noemi: Ma valahogy semmi nem sikerül… :/
Moo: A lényeg hogy higgy magadban!
Noemi: Jah...persze.. :/

Megyünk tovább. Hirtelen ugatást hallunk a hátunk mögül: 2kóbor kutya!
Noemi: Én megmondtam hogy furcsa érzésem van!!
Feli: Oké, de most asszem futnunk kéne!
Bianca: Benne vagyok!

Úgy ahogy voltunk elkezdtünk rohanni.. a kutyák persze utánunk. Noemi, Anette, Feli és Max rohantak, mi Moo-val befordultunk egy szűk kis utcába.. csak futottunk.. a kutyák szétváltak, az egyik utánunk, a másik Anette-ék  után.
Futottunk, ahogy bírtunk,  mikor észrevettük, hogy egy hatalmas kőfal van az utca végén.
Noemi: Most mi lesz!??
Moo: Egyet tehetünk.. felmászunk!
Noemi: Az kizárt! Olyan  magasra!? Különben is.. nekem tériszonyom van!
Moo: Nincs más választásunk…

Megpróbáltam felmászni.. de nem sikerült. A kutya már egyre közelebb ért, mikor Moo odarúgott egy ládát, felugrott rá, közben engem is felrántott, nekiugrott a falnak és felmászott. Nyújtotta értem a kézét, akkorra az a rusnya dög már ott volt a lád tövében. Én megfogtam a kezét, és próbáltam felkapaszkodni a falra, de csúszott a lábam, érezem, hogy ez nem megy…
Noemi: Nem.. nem megy, Moo!!!
Moo:Gyerünk, sikerülni fog.. emlékezz…
Azzal teljes erőmből fellöktem magamat a ládáról, éppen hogy csak időben, mert a kutya már majdnem elkapta a lábam.. sikerült egy kicsit feljebb megkapaszkodnom, akkor az a vadállat nekifutott, és akkorát ugrott, azt hittem itt a vég. Behunytam a szememet, és elképzeltem, Moo a kórhát parkolójában megölelt… akkor hirtelen Moo elkapta a másik kezemet is, és olyan lendülettel húzott fel, hogy fel se tudtam fogni mi történik. Csak szorítottam össze a szememet, mikor már távolodni hallottam az ugatást kinyitottam. Ott ültünk Moo, és én olyan szorosan öleltem, hogy mindent elfelejtettem.. csak az járt az eszemben hogy nehogy véletlenül megfojtsam szegényt… Moo a szemembe nézett, és megszólalt:
Moo: …bármi sikerülhet, a lényeg hogy higgy magadban!
És megcsókolt…